Tájékoztatása szerint az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, a "Zöld város kialakítása" című pályázaton nyert el 740 millió forintot. A támogatás segítségével a város határában lévő 52 hektáros területen különböző tájépítészeti és zöld-infrastruktúra fejlesztési beruházásokat hajtanak végre.

A Csaba Parkról elmondta, hogy az elmúlt nyolc évben, két ütemben 1-1 milliárd forintot fordítottak a természetvédelmi terület fejlesztésére. Ennek keretében rendezvénycsarnokot, éttermet, kolbászudvart, látogatóközpontot és játszóteret építettek, továbbá egy kisebb húsüzem is létesült, amely friss hússal látja el a város gyermekélelmezési intézményét.

A befejezéséhez közeledő második ütem keretében több új parkoló épült, kialakították egy rendezvényteret, amely alkalmas lesz Békéscsaba legnagyobb eseménye, a kolbászfesztivál helyszínének.

A most induló harmadik ütemben - a 740 milliós forrás segítségével - a parkerdőben 3,5 kilométer hosszú rekortán burkolatú futópályát alakítanak ki, illetve 5,2 kilométer hosszon sétálóutat is kiépítenek. A közeli egykori Trófea szállodát teljesen felújítják, ott kap majd helyet a park irányításához szükséges infrastruktúra. Mindemellett utcabútorokat helyeznek ki és megújítják a teljes zöldfelületet.

Herceg Tamás (Fidesz), Békéscsaba és térségének országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az elmúlt nyolc évben a Csaba Park folyamatosan bővült. Emlékeztetett arra, hogy a "Zöld város kialakítása" pályázat keretében nem csak a Csaba Parkot fejlesztik, hanem a távolabbi Lencsési lakótelep két terét is, ahol szintén utcabútorokat helyeznek ki, felfrissítik a zöldfelületeket és korszerűsítik a játszótereket, illetve a fitness parkot.

A képviselő elmondta, hogy már formálódik a park továbbfejlesztése: a Modern városok program keretében a tó partjára tószínpadot fognak építeni, míg a szánkódombon a gyermekek számára sípályát alakítanak ki.