Seregi Zoltán igazgató a jövő szezont ismertető keddi békéscsabai sajtótájékoztatón elmondta, a repertoárt úgy állították össze, hogy továbbra is megfeleljenek a színház ars poeticájának, vagyis mindenki számára élvezhető, de azért közérthető, ugyanakkor a minőségi szórakoztatás igényeinek is megfelelő darabokat mutassanak be.

A teátrum változatlan társulattal tervezte a következő évadot.

A felnőtteknek szóló nagyszínpadi bemutatók sorát Molnár Ferenc Liliom című darabja nyitja Köllő Miklós rendezésében, majd Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című zenés vígjátéka következik az 1960-as évek slágereivel, Halasi Imre színrevitelében. Csiszár Imre rendezi Krúdy Gyulától A vörös postakocsit, utolsó nagyszínpadi premierként pedig Koltay Gergely, Szűts István és a Kormorán együttes produkcióját, A Megfeszített című rockoperát mutatják be Koltay Gábor rendezésében.

A színház mellett működő kamaraszínházban láthatja a közönség az új évadban Vass Albert Tizenhárom almafa című regényének színpadi változatát. Az ősbemutatót a színház művésze, Tege Antal rendezi. Szintén kamaraszínházi bemutató lesz Heltai Jenő Tündérlaki lányok című vígjátéka Kiss József rendezésében.

A békéscsabai színház folytatja ifjúsági-, mese- és diákbérlet-programját is. Az új évadban először Udo Herbster és Gulyás Levente Sárkány a szekrényben című zenés mesejátékát, majd Várkonyi Mátyás és Béres Attila Egri Csillagok című történelmi musicaljét, valamint Szabó Attila és Lovas Gábor Holló Jankó című mese-tánc-játékát nézhetik meg a fiatalok. Az utóbbit ifj. Mlinár Pál, a Balassi Táncegyüttes vezetője  rendezi. Az ifjúsági évadot a Rigócsőr királyfiból készült mesemusicallel zárják.

Seregi Zoltán szólt arról is, hogy folytatják a tavaly megkezdett gyakorlatot, vagyis ismét lesz több stúdiószínházi bemutató is. Például a színház művésze, Tarsoly Krisztina fogja rendezni A két összeillő ember című zenés játékot, amely Domján Edit és Szécsi Pál szerelméről szól. Bemutatják Muray Schisgal Szerelem Ó! című "végjátékát" is Katkó Ferenc rendezésében.

A színház költségvetéséről a részletek nélkül azt emelte ki, hogy nagyjából az ideinek megfelelő összegből gazdálkodhat a társulat. A bérletek és a jegyárak nem változnak, spórolni legfeljebb az épület fenntartásán próbálnak, bár az alapos felújításra szorul. Az igazgató bízik abban, hogy a fenntartó, illetve a szaktárca később biztosítani fogja a rekonstrukcióhoz szükséges forrásokat.

A TAO-források megszűnésével kapcsolatban az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a tavalyi TAO-összeg kompenzálásáról az első döntés már megszületett, írásbeli értesítést kaptak arról, hogy a kieső összeg kiutalásának harmadáról már döntött a szaktárca.