A szakember elmondta, a pontos helyszínekről és az időpontokról a www.ovsz.hu-n, a veradas.hu-n, valamint a Magyar Vöröskereszt honlapján lehet tájékozódni.
 
Kitért arra is, kedden 45 helyszínen volt véradás, amelyen mintegy 1300-an vettek részt. A legtöbben - 90-en - a lenti művelődési központban voltak. A kórházaktól 625 igény érkezett - tette hozzá.
 
Ohnsorge Éva közlése szerint a véradás előtt ellenőrzik a hemoglobin szintjét, ha ez alacsony, vagyis a véradó vérszegény, akkor kizárják.
 
Azt tanácsolta: a véradás előtti hetekben érdemes vasban gazdag étrendet követni, és például vörös húst, májat, tojást, mogyorót, céklát vagy mákot fogyasztani. Ezzel párhuzamosan megfelelő mennyiségű C-vitaminra is szükség van, mivel ez segíti a vas felszívódását a vérben.
 
A véradás előtti órákban pedig enni kell, s legalább egy-másfél liter folyadékot bevinni - mondta Ohnsorge Éva.