Az AMC hétfői közleménye szerint a járványügyi helyzet különösen nehéz helyzetbe hozta a díszkertész ágazatot is, amely több mint 100 ezer ember megélhetését biztosítja. Az ágazat nagyságrendileg 470 milliárd forint bevételre számított az idén, de a járványügyi helyzet miatt a dísznövénytermesztéssel foglalkozó kertészetek, kereskedelmi árudák és zöldfelületi szolgáltatást végzők 60-70 százalékos bevételkiesést prognosztizálnak.
 
A kampány célja, hogy ösztönözze a vásárlókat a dísznövények, faiskolai áruk, egynyári és balkonnövények, évelő növények vásárlására. Másik fontos üzenete a kampánynak, hogy a dísznövények megvásárlásával nemcsak az ágazaton lehet segíteni, hanem sokat tehetünk magunk és családunk egészségéért is - hangsúlyozta közleményében az AMC.
 
A kampány fő üzeneteivel és hirdetéseivel országos rádiócsatornákon, online portálokon és a közösségi médiában találkozhatnak a fogyasztók.