Feldman Zsolt az Auchan áruházban tartott, gasztronómiai bemutatóval egybekötött kampánynyitó rendezvényen elmondta, hogy a juhtartás 8300 tenyésztő megélhetését biztosítja. Európa a juhtenyésztés tekintetében nem önellátó, behozatalra szorul, ezért a magyar gazdaságban vannak lehetőségek ezen a területen, amit mutat, hogy az elmúlt három negyedévben 40 millió euró értékű élő juh hagyta el az országot.
 
Az államtitkár elmondta, hogy a kormány támogatáspolitikai eszközeivel a jobb, minőségibb termékek előállítását szeretné ösztönözni. Hozzátette, hogy éppen ezért tenyészkosok beállításához, vagy a juh- és kecsketartók beruházásaihoz komoly forrásokat biztosított a kormány, de exportra főleg élőállatok kerülnek, ami körülbelül 14 ezer tonnát jelent.
 
Ondré Péter az Agrármarketing Centrum (AC) ügyvezetője elmondta, hogy az Agrárminisztérium megbízásából indították a juhfogyasztást ösztönző kampányt, amely 2020 húsvétjáig fog tartani.
 
Hozzátette, hogy az ágazat felemásan teljesít, mert az export területén 90 százalékos az élőállat kivitele, de a belföldi fogyasztás nagyon alacsony, az európai uniós fogyasztási átlag fejenként 2,3 kilogramm évente, míg Magyarországon a 0,3 kilogrammot sem éri el. A belföldi fogyasztás növekedésével mind az állattartók, mind a feldolgozók biztosabb, stabilabb jövőt építhetnének - fűzte hozzá az ügyvezető.