Kiemelték: az idén januárban az építőipari cégek száma kiemelkedő mértékben növekedett, adataik szerint 475 céget alapítottak, 402 céget pedig töröltek. Az ágazati cégszám növekedése folytatódott, ezzel több mint 54 ezer cég működik a szektorban.

Az Opten elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy 2019-ben 21,7 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene, a növekedés év végére lassult, novemberben és decemberben már 10 százalék alá csökkent a bővülés üteme, a cégalapítási számok ugyanakkor továbbra is meghaladják a törölt cégek számát. A céginformációs szolgálat adatai szerint januárban 93 felszámolás indult építőipari céggel szemben, ami kiemelkedő érték az előző hónapokhoz képest, utoljára 2016-ban kúszott 100 fölé a havi ágazati felszámolási mutató. Januárban 97 építőipari cégnél végelszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke.

Az Opten szerint az a tény, hogy ennyi vállalkozó szeretné megszüntetni a cégét, nem feltétlen jó hír, de az, hogy ezt saját kezdeményezésre, rendezett körülmények között teszik meg, mindenképp figyelemre méltó, az ágazat fehéredésére utal. Az Opten cégfluktuációs indexe – egy év alatt alapított és törölt cégek összege elosztva az év elején működő cégek számával – januári értéke átlagosan húsz százalék körül mozgott az építőiparban, alacsonyabb volt a mutató Győr-Moson-Sopron, Békés és Bács-Kiskun megyékben, magasabb fluktuációt mértek Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.