Novák Katalin azt mondta: az egyhangúlag meghozott döntés garanciát teremt arra, hogy a nagyszülői gyedet igénybe vevők munkahelyi védelemben részesüljenek. Ez azt jelenti, hogy a gyermekgondozási díj folyósítása alatt fizetés nélküli szabadság jár nekik és felmondási védelem illeti meg őket - fejtette ki.
 
Az államtitkár felidézte, hogy a nagyszülői gyedet a gyermekgondozási díjra jogosult - dolgozó, az unoka születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosított - nagyszülők vehetik igénybe a gyermek 2 éves koráig. A gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének hetven százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a hetven százaléka. Ez 2020-ban 225 288 forint lesz, tehát két gyermek esetén a juttatás akár a 450 ezer forintot is meghaladhatja - tette hozzá.
 
Novák Katalin kitért arra is, hogy a nagyszülői gyedet a munkáltatónál kell igényelni, de a támogatás az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek is jár. Ők Budapesten a fővárosi kormányhivatal XIII. kerületi hivatalában, más megyékben pedig a megyei kormányhivatal járási hivatalánál igényelhetik azt.
 
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nagyszülői gyed célja a családok segítése, "mozgásterük" növelése.